6. rész

Sziasztok!Mint láthatjátok nagy átalakításon ment át a blog.Nagyon szépen köszönöm a fejlécet és a kritikát MmOo.
Na és ha kritikáról beszélünk.Elolvastam a kritikát amit kaptam és úgy döntöttem hogy a Zenész fiú mostantól nem jön képbe.Szeretném ha jó lenne a blog ezért döntöttem el ezt a dolgot.
Láttam hogy 1 személy leiratkozott.Ennyire rossz lenne a blog? Mert ha igen akkor nem folytatom tovább.De még van esély szóval akkor hozom a következő részt ha meglesz a 10 feliratkozó. Bocsánat de akkor legalább tudom hogy olvassák. Na de beszéljünk kicsit erről a részről.Nem vagyok nagyon megelégedve vele.Nem tudom miért de nem.Nem is lett valami hosszú.Szóval elnézéseteket kérem. Kata xx


-Micsoda?Ez nem jó vicc.- válaszoltam idegesen.Ha vicc akkor ilyenekkel ne vicceljen mert nem humoros,egyáltalán nem.
-Nem vicc Alex.Tényleg mi vagyunk a szüleid.- mondta Kathrine.
-Jól van engem érdekel.Biztos, hogy önök nem a szüleim.Ők már meghaltak egy autóbalesetben.- álltam fel az asztaltól és kirohantam.Nem, ők nem lehetnek a szüleim!Ők már meghaltak.Azért jöttek, hogy hazudjanak? Hát köszönöm nem kérek belőle és belőlük sem.Ezekkel a gondolatokkal el otthonról.Nem volt célom hogy hova mennyek.Csak el onnan messzire.
Végül egy parkban kötöttem ki, ahol alig volt pár lélek.Nagyon "örültem" neki, mert legalább nem látják a kisírt szemem.Leültem egy üres padra és még jobban elkezdtem zokogni. Elővettem a zsebemből a telefonom és megnyitottam egy fényképet.Azt a fényképet amin a szüleimmel vagyok,egy nappal az autóbaleset előtt.Vissza idéztem azt a napot amikor az a szörnyűség történt.


Visszaemlékezés...

-Alex,drágám gyere! Indulnunk kell az iskolába.-mondta az édes hangján anyu.
-Megyek már.- kiáltottam a szobámból.Becsuktam a könyvemet.Imádtam olvasni.Amikor csak tehettem olvastam.Az olvasás mindig megnyugtatott bármi baj volt.
Leraktam az éjjeli szekrényemre a könyvet és a vállamra vettem a táskám.Mentem is ki az előszobába ahol  már anyu és apu várt.Adtam mind a kettőjük arcára egy puszit és már indultunk is az autóhoz.Mikor odaértünk beleültünk a járműbe és már indultunk is.Az iskola úgy 30 percre volt tőlünk ezért beleraktam a fülembe a fülhallgatót és elindítottam egy zeneszámot.És éppen ebben a percben megláttam, hogy egy kocsi rossz sávba jön jön és már csak azt éreztem hogy mindenem rettentően fáj.Ez után valaki kihívta a mentőket és én megúsztam egy kéztöréssel, de a szüleim meghaltak.


Szorongattam a telefonomat még mindig.Miért ők haltak meg?Miért nem én?Most akkor nem éreznék ilyen rettentően nagy fájdalmat.Miért jöttek most ők vendégségbe?Ha nem jöttek volna,most nem éreznék újra ilyet.Most az iskolában ülhetnék,hülyéskedhetnék Jason-nel és gyakorolhatnám a dalom az X-Factorba.És ehelyett itt ülök kisírt szemekkel.Mindent elrontott ez a baleset és ők.Nem akarom őket hibáztatni,de miért kell azt mondani, hogy ők a szüleim!?Mikor nem ők!?De láttam már filmekben és hallottam már olyat hogy valakit örökbe fogadtak.De az nem lehet.Az nem lehet, hogy örökbe fogadtak.De ha igaz,akkor miért nem mondták el nekem?Mondjuk kiskoromba.Mert akkor megértettem volna és fel tudtam volna dolgozni.De, hogy 16 évig abban a tudatban éltem,hogy ők a vér szerinti szüleim és lehet,hogy nem is.
-Alex,te miért sírsz?-zavarta meg a gondolkodásomat egy nagyon ismerős hang.
-Mi?Nem is sírtam.-próbáltam észrevétlenül le törölni a könnyeim.
-Látom, hogy sírtál.Mi a baj?-ült le mellém Harry.Na ennyit arról,hogy legalább nem látja senki a kisírt szemeim.
-Minden baj Harry.Érted? Minden! A szüleim meghaltak.Akik most jöttek vendégek azt állítják hogy ők a szüleim.-mondtam el neki a bajaimat.
-Nagyon sajnálom Alex.-szomorodott el az ő arca is.
-De attól sajnállak.Nem tudom,hogy ilyen kedves,jó ének tudással rendelkező lánynak miért kell ilyeneken keresztül mennie.És megjegyzem csinos is.-vágott egy picit vicces arcot amin halványan elmosolyodtam.Miért vált ki belőlem ilyeneket?
-Csinos? Dehogy vagyok én csinos.-ellenkeztem.Mindig is kicsi volt az önbizalmam az egyszer biztos.
-Hidd már el hogy csinos vagy és szép.Szerinted miért mosolygok mindig amikor veled vagyok?
-Mert nőből vagyok?kérdeztem egy kicsit éles hangon és szipogtam egyet.
-Mert tetszel nekem.- mondta. -Persze mint egy barát.Sosem másznák rá egy barátra, nyugi.
-Értem én,értem.Nyugodt vagyok.Vagyis-e miatt.-nem egyáltalán nem voltam ez miatt nyugodt.Lehet hogy csak pár napja találkoztunk még meg ilyesmi de azért nekem egy kicsit bejött.
-Figyelj ide jól.Ne szomorkodj ilyenek miatt.Nem éri meg.-mosolygott rám biztatóan.Tudom, hogy hülyeség de ettől a mosolytól valahogy jobb kedvre derültem.-Menjünk el inkább valahova szórakozni.Hogy elfelejtsd a történteket.-egy kicsit elgondolkoztam rajta.Nem vagyok én még olyan állapotban, hogy most elmenjek valahova.De ha el akarom felejteni ezt a kis incidenst akkor el kell mennem.
-Rendben menjünk.-válaszoltam tömören, és felálltam az üllőhelyemről.
-Na hova menjünk akkor?-csatlakozott hozzám Harry is.
-Bárhova csak messzire.És felejtsem el a ma történteket.-bárhova mehetünk csak felejtsem el ezeket amik megsirattak.Nem akarok rá gondolni legalább pár órára ne.De azt nem tudom elkerülni, hogy újra előjöjjön valami ilyesmi érzés.Mert még ma haza kell mennem és újból találkozok velük.Nagyitól is meg kell kérdeznem,hogy ő tudott-e erről az egész dologról.Ezekkel a gondolatokkal sétáltam lassan Harry mellett.Kicsit megnyugtató érzés volt, hogy van valaki mellettem.Lehet,hogy még mikor visszaemlékeztem erre a szörnyű balesetre egyedül szerettem volna lenni, de jobb valakivel lenni akinek megmondhatom a gondjaim.Így kiürül belőlem minden gond és jobb érzéssel tölti el az egész testem.
-Hahó Alex.Itt vagy?- legyezi a kezét Harry az arcom előtt és ezzel kizökkentet a gondolkodásomból.
-Persze itt vagyok.Mit mondtál?-ráztam meg egy kicsit a fejem,hogy visszatérjek a gondolkodás világából.
-Mit szólnál hozzá,hogy ha fociznánk egyet?-fordult velem szemben ez által neki is mentem.
-Hát,nekem jó.-léptem egyet hátra.De hát felesleges volt mert Harry jött is utánam.Valamit mutogatott a szeménél.Nem értettem miről van szó majd rájöttem.Amikor sírtam a festékem teljesen szétkenődött.Már próbáltam is letörölni de ahogy észrevettem így még jobban szétkentem.
-Segítsek?-mosolygott rám édesen amitől nekem is felfelé görbült a szám.
-Hát,elfogadom a segítséged.-néztem fel rá,mert hozzá képest egy kis törpe vagyok.
Elővett a zsebéből egy papír zsebkendőt és próbált megszabadítani a festékemtől.Hát lehet,hogy fiú de neki jobban sikerült mint nekem. 
-Köszönöm.-néztem rá hálásan.Ő csak bólintott egyet és már folytattuk is a sétálást a focizási helyünkhöz.Nem tudok focizni az egyszer biztos,de jól szeretném érzeni magam és úgy érzem,hogy most vele sikerülni fog.Akármennyire is rossz még a kedvem.De úgy érzem a rossz kedvem változni fog majd ha vele maradok.Mert Harry közelében muszáj mosolyognom,mert ezt váltja ki belőlem.De,hogy miért?Fogalmam sincs.Talán mert jó barátom lesz? Vagy valami másért? Hát ez még a jövő titka.De muszáj vele lennem.Mert mosolyogni akarok, és nem sírni.